Katalógus

A biennálé

V. Esztergomi Fotográfiai Biennálé 1986.

Megnyító:1986. június 27.-én

Megnyitotta: Katona István, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke

Az ÖTÖDIK

"Istenem – tűnődhetnék az alkotó, a szervező, a néző – milyen röpke egy évtized a fényképezőművészetben is, ahol pedig igen – csak kihasználtak a pillanatok, hiszen – nagy valószínűséggel – úgyszólván mindegyikben elkattanhat egy fényképezőgép, tehát dől ránk a kép számolatlanul; tonnában kifejezve is hátborzongató adat lehet, hát még az információ alapegységeire fordítva.

Azazhogy, igazítom ki magam rögvest, ez utóbbi jelentőségét kevésbé érzékeljük mindennapjainkban; a fotó – úgy tetszik – rálelt saját sorsára (ez részben önmegsemmisítés), beküzdötte magát a hírtermelés szférájába. Ettől a dömping, ettől az ellenőrizetlen tömegtermelés, amelyre legyinteni lehetne, ha nem födné el igen gyakran azt, amit éppen kiemelni szeretnénk gátlástalan emésztéséből: az esztétikai funkcióban is érvényes fényképet, kissé nagyképűbben: fotóművészetet.
 
Az ötödik esztergomi fotóbiennálé részben jelzi, hogy nem adtuk föl eredeti reménykedéseinket: változatlanul hisszük, érdemes ezt a „válogató” munkát elvégeznünk, sőt, ennél is tovább lépve a „válogatásban” (az idézőjel azoknak szánva, akik nehezményezik, hogy egy időben, térben korlátozott rendezvény szelektál), külön figyelemre érdemesíteni a művészi szándékú fotózásból azt, ami e művészet továbblendítését célozza, tehát az experimentális jellegű fényképet. Ugyanakkor jelzi ez az alkalom azt is, hogy a tömegtermelés folytatódik, hogy az ember immár a kultúrában is föladott minden ésszerűséget, követhetetlen termeléssel árasztja el maga magát, sóhajtozik, nyög. alatta, és kísérletei, hogy fölszabaduljon az elviselhetetlennek tetsző nyomás alól, rendre csődöt mondanak. Pedig, engedtessék meg ezúttal ennyi egyszerűsítés, ezt is kiolvashatjuk a minduntalan hatalmas robajjal ránk törő és villámsebesen távozó izmusok mutatványos halandzsáiból.
Válogatásunk során megdöbbentett bennünket, milyen tétován mozognak fényképezőink a világ új jelenségei között, mennyire megzavarták őket az elmúlt időszakok váltásai, mennyire képtelenek önmagukat őrizni önnön tevékenységükben. Könnyű volna ilyenkor a felelősséget rójuk hárítani: szánalmas féltehetségek, korábbi színvonalas teljesítményeik a véletlen műve, bonyolultabb helyzetek felszínre vetik korlátaikat. Csakhogy ez a sommázott rosszindulat még csak az igazság környékén sem járna. Ebben a jelenségben ugyanis az egyén kudarca sokadrangú kérdés. Gyanúm szerint itt az emberi társadalom torpan meg újra meg újra olyan akadályok előtt, amelyeket – sejti  – képtelen  átugrani, holott önmaga állította. Tudniillik, a művészetnek  – úgy tetszik – a humán kultúra szféráját kéne elhagynia, ami gyakorlatilag  ön- maga megsemmisítését jelentené. Márpedig ha még kitartunk amellett, hogy a „művészet nélkülözhetetlen”  (ámbár változatlanul igaz Cocteau paradoxonja: „csak tudnám, mihez”), akkor ennek a folyamatnak a veszélyességét érezzük át elsősorban. Ez utóbbi álláspontban viszont – és ez kétségtelen, tagadni sem lehet- rengeteg a tradicionális elem, az összetevők egyértelműen egy hagyomány megóvása irányába mutatnak.
 Lehet, hogy ez ellenszenves a minduntalan új után kajtatóknak, a hamvaikból         szárnyatlan főnixként is újra éledő avantgardistáknak.
Én azonban ezúttal szükségét érzem a félreérthetetlen fogalmazásnak, szükségét az egyértelmű kimondásnak még akkor is, ha látom a savanyú képeket, hallom az átkokat; valamiféle újkonzervativizmusra van szükség: fölül kell vizsgálni a· történet jelenségeit, esetleg átrendezni a kikristályosodottnak vélt értékeket is, az ún. forradalmak reakcióit megint górcső alá ·venni és kimenteni azokból is az értékes mozzanatokat. Előtérbe helyezni olyan tartózkodó életműveket, amelyek – első látásra – nem a fő irányok mentén helyezkednek el, ugyanakkor azonban rendkívüli eredményeket értek el a szakmai lehetőségek kimunkálásában, tágításában. Azt hiszem, ismét csak a nyelvre, a kifejezésre kell koncentrálnunk (hangsúlyozom, ez nem új gondolat, ezért is beszélek konzervativizmusról), hogy világosan kifejthessük gondolatainkat.
Egyetlen évtized alatt a fotóművésznek is rengeteg iskolát kellett kijárnia. Ezekben az iskolákban többnyire homlokegyenest ellentétes tanítások voltak divatban. Szorgalmasan megtanulta az ellentétes (ellentmondó) tanításokat, arra azonban nemigen maradt sem ideje, sem ereje, hogy firtassa azt, összeköti-e ezeket antagonizmusuk ellenére is valami, és egyáltalán mi lehet az. Ugyanis mire ez megfordult volna a fejében, már egy másik iskolába járt, s a tananyag elvette a gondolkodós lehetőségét. (Ahogy az iskolában mindig történik.)
És most tessék még egyszer visszagondolni a képsorra, amivel ezt az eszmefuttatást kezdtem. Hatalmas homokhegy fölöttünk, legvétlenebb mozdulatunkra is pereg a homok.
Így fest napjaink fotós információja. Szegény fényképezőnek – úgy érzi – ezt a mérhetetlen hegyet is meg kell emésztenie.
De nem tudja.
Ahogyan a tanításokat szintén csak nehezen, közbülső összefüggéseiket pedig még úgy se.
Azt hiszem az igazi fényképezőművész, akit igazándiból maga a művészet érdekel, nem pedig annak mindennapokra lefordított gyakorlatiassága, nyomasztó álmokkal alszik. Álmaiban a többtonnányi kép telepszik a mellére, s tüdeje képtelen súlyával megbirkózni. És még így is azt az egyetlen képet próbálja előhúzni a halmazból  (ahogyan a jóslással teli borítékot a papagáj), amely – legalább saját használatra – valamiféle útmutatással szolgál. És egyre csak keresi, ezenközben pedig fuldokol, és egyre csak nem találja.
Hogyan is találná, ha egyszer az a kép – képrengeteg ide, halom oda – egyelőre nincs meg; pontosabban, valamilyen formában a saját fejében van, előhívásához azonban nem elegendők azok az eljárások, amelyeket ismer."

Fábián László V. Esztergomi Fotográfiai Biennálé katalógus bevezető szövege

Katalógusszöveg: Fábián László, a Rendezőbizottság elnöke

 

A rendezőbizottság elnöke: Fábián László

Katalógusterv: Bak Imre

Zsűritagok

Féner Tamás fotóművész
Tóth József fotóművész
Fábián László író, szakíró
Dr. Bárdos István művelődéstörténész
Horváth Béla, Vármúzeum igazgatója
Keszthelyi Ferencné Képző és Iparművészeti lektorátus munkatársa

Díjazottak

Fődíj: Fejér Ernő képzőművész
Trombitás Tamás képzőművész
Jankovszky György fotóművész

Kiállítások helyszínei

Vármúzeum, Rondella Galéria, Esztergom

 

Támogatók

Művelődési Minisztérium, Budapest
Magyar Fotóművészek Szövetsége, Budapest
Komárom Megyei Tanács V. B. művelődési osztálya, Tatabánya
Városi Tanács V. B. művelődési osztálya
Vármúzeum, Esztergom
Balassa Bálint Múzeum, Esztergom
Komárom Megyei Tanácsi Tervező Iroda, Esztergom
Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ, Esztergom

Képgaléria

Kedves Díjazott! Ha képét jobb minőségűre szeretné cserélni küldje el erre a címre: efbinfo.hu@gmail.com