„TÁJ-ÉLMÉNY” EFB 2014

A XIX. ESZTERGOMI FOTOGRÁFIAI BIENNÁLE PÁLYÁZAT

A tájkép fotografálása a fotóművészet egyik legősibb, a festészettől átöröklött műfaja, talán a legelterjedtebb ága a fényképezésnek.

A 2014-es XIX. Esztergomi Fotográfiai Biennále a táj-élmény témára várta a fotográfia eszközeivel megvalósított alkotásokat.

A pályázat témája a keresett, megtalált vagy megalkotott táj képi ábrázolása.

Olyan kép, amelyet kerestünk és megtaláltunk egy koncepció kapcsán, vagy egyszerűen rátaláltunk, esetleg magunkban hordoztunk és megalkottunk.

Az alkotás forrása az élmény. Az élmény szót itt a legtágabban, a mindennapi életünkben is használt értelmében alkalmazzuk.

Élmény: az életnek egy darabja, amit átélünk, megélünk.

Adva van tehát benne valami a „külső valóságból”, valami, ami a tudattól különböző tárgyi állapot, amely az élmény folyamatában bensővé válik, énünk részévé.

Az élmény tehát a külső és belső valóság egyszerre.

Ez az állapot miként jelenik meg a képen? Láthatóvá válik a kinti és a benti?

Hogyan viszonyul egymáshoz ez a két együtt élő világ?

Van-e egyáltalán csak „kint” valami, és ha igen, akkor milyen?

Ebben a témában várunk pályamunkákat határon innen és túl.

A technikai megoldásokban nem teszünk kötöttségeket, csupán az a kérésünk, hogy a megszületett képnek a fotográfiához köze legyen.

Kovács Melinda

fotográfus

a biennále művészeti vezetője, kurátora

Fábián László megnyitója a XIX. Biennálén

„Nem térkép e táj”

Die Sprache in der Fremde verloren…

Hölderlin

Legelőbb talán azon érdemes elgondolkodnunk, mi lehet a tájkép referenciája, ami alkalmasint meglepő, mivel megelőzi a fogalom meghatározását, ám föltétlenül sejteti, nem annyira meghatározásra, inkább körülírásra vállalkozunk. Magától értetődik, legszembeötlőbb referenciája maga a természeti kép, amiből témaként származik, de nyomban hozzá kell illesztenünk a személyiséget, amelyik kiválasztja, amelyik – részben – magyarázza, miért éppen az adott mozzanatra irányul a figyelem. Nem tekinthetünk el azonban a históriai vonatkozásoktól, nevezetesen a táj képzőművészeti „használatától”, amely – mondhatni – évezredeken át alakulgatott – az adott korok igényei, technikai lehetőségei szerint, és kristályosodott – elsősorban – képzőművészeti műfajjá. Végezetül pedig a leglényegesebb: egy technikailag teljesen új képalkotási lehetőség formálódik ki a 19. század első felében – az ipari forradalom gyorsulásának megfelelő sebességgel.

Az elmondottakból szimpla logikával – persze – csupán az következik, hogy a természeti táj sajátos, elsődlegesen képzőművészeti indíttatású vetületéről lenne szó egy új eszköz bevetésével. Ebből annyi vitathatatlanul igaz, hogy a fotográfia, első mozdulásaitól kezdve, a képzőművészet, a festészet, a grafika felé tájékozódott, amennyiben esztétikai igényt kísérelt meg érvényesíteni. Közvetlenül két műfaj kínálkozott a túlságosan hosszú expozíciós idővel viaskodó fényképezés számára: a csendélet és a tájkép. (Itt most tekintsünk el attól az egyébként lényeges mozzanattól, hogy a fotográfia életre hívásában, gyors karrierjében döntő szerepet játszott az írott sajtó térhódítása.)

Imént a vetület szót használtuk a tájképet helyettesítendő. A fotográfiára ezt fényvetésként értelmezhetjük, hiszen technikájának ez a lényege. A vetület kifejezés igazából inkább a térképre, mint a táj sajátos leképezésére felel meg; a tájkép – lett-légyen képzőművészeti, fotográfiai – több is, kevesebb is ennél. Kevesebb, mivel – például – tájékozódás szempontjából alapvető az a lépték, amivel egy térkép ír le egy vidéket. (Természetesen tudjuk, a legalaposabb veduták informatikailag is lenyűgözőek; Piranesi római rézmetszet sorozatából, Canaletto velencei vedutáiból akár tájékozódhatunk.) Minket tehát a többlet érdekel, pontosan az, ami a térképészeti átírásban a tájból mindenképpen elvész; úgy fogalmazhatnánk: a térképnek alapvetően más a jelrendszere. (Még csak nem is tájfotó – fölülnézetből.)

Nos, a fotográfiának, hiszen az információcsere sajátos formája (a legártatlanabb emlék-fotó is), jellegzetes jelrendszere van, nyelvezete, amely – a föntiek értelmében – egyfelől technikájában, másfelől a technika használatában mutatja föl önmagát. Mint nyelv szükségképpen „közhasznú”, szinte bárki használhatja (használja). Ez az innenső oldala: igazolványkép, érettségi tabló, dokumentum, kirándulók, turisták emlékfotója. Dilettáns fotóhasználat > kedvtelésre, ahogy a latin eredetű kifejezés jelzi. Bennünket ezúttal inkább a másik oldal érdekel, az, ahol a fotós egyértelműen a kifejezés szándékával veszi kézbe masinériáját. A reprodukción túllépő alkotói törekvés, a művészi közelítés mint distinkció.

A fényképezőművész tájképe mindössze annyiban reprodukciója a természeti vagy az épített tájnak, amennyiben minden virtualitás alapja tárgyi jellegű. Itt: a homoszférában. Nem dokumentum. Az eszközei mások: a kiválasztás, a hozzáadás, a manipulációk számos lehetősége. Mindenek fölött pedig a cél: esztétikai élmény ébresztése a nézőben. Ugyanakkor a képnek – némileg módosítva Heidegger irodalmi normáját – nézhetőnek kell lennie. Azaz: a befogadói oldalon szintén olvashatónak. Magától értetődik, egy veduta („fiktív városok” vedutája csakúgy) a fotográfiai eszközrendszerrel minden további nélkül „olvasható” a kevésbé járatos befogadó számára, míg az úgyszólván nonfiguratívba absztrahált, ekként újraértelmezett látvány másféle közelítést kíván tőle. Első esetben a hangsúly a kiválasztásra esik (mit emel ki tárgyául az alkotó a tájból), a második esetben a technikai manipuláció kerül előtérbe – a kifejezés eszközeképpen. Nem utolsó sorban – természetesen – a határok firtatására: meddig tájkép a tájkép? Vagy a torzítás és a hozzáadás barokkos (kreált táj, pszeudó), szürrealisztikus problémája. A szürrealizmus részint kikezdte a tárgyak identitását, részint pedig megkérdőjelezte a tudatunkból hozzájuk tapadó közhelyeket. Ezt ellensúlyozandó – és ebben rejlik utópiája – mágikus asszociációkkal varázsolta őket újabb és újabb jelentésekbe – a szokatlanság igézetével bűvölve a nézőt. A fotó készséggel áll az efféle gesztusok rendelkezésére – mondjuk – torzító objektívekkel, összefényképezéssel, szűkítéssel, mikrózással, átszínezéssel, utólagos kémiai-fizikai beavatkozásokkal stb., hogy igazolja magát varázsdobozként akár. Nem utolsó sorban a mozgás, a változás rögzítését, a temporalitás retorikáját is használja – például – a szekvenciában. Mindezek a szokványos tájkép gazdag módosulási lehetőségeit kínálják alkotónak, nézőnek egyaránt.

Mitől lesz tehát inkább tájkép, mint a táj képe a művészi tájfotó? A különöstől, noha nem a lukácsi értelemben, hanem az alkotó szellemi különösségétől, amit semmi esetre sem egyszerűsíthetünk stílussá, noha mindenképpen az is. Lényegesebb azonban az az üzenet, amivel a kép tárgya össze van vonva, azaz: az üzenet artikulációja, aminek értelmében – hivatkozhatunk újfent Heideggerre – a műalkotás minden esetben szimbólum. Esetünkben ez a szimbólum mindenek előtt azt sugallja: nem térkép e táj, inkább allegória, némiképpen elvont kísérlet az egyetemes nagy allegóriára…

Zsűritagok

Balla András fotóművész, MMA rendes tagja
Haris László fotóművész, MMA rendes tagja
Uhl Gabriella művészettörténész
Szamódy Zsolt Olaf fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke
Török Tamás, művészettörténész, a Budapest Galéria osztályvezetője

Díjazottak

Fődíj: Pecsics Mária Emberi Erőforrások Minisztériuma díja
Molnár Zoltán 19. Esztergomi Fotográfiai Biennále díja
Dobos Sándor és Kovács Endre Magyar Fotóművészek Szövetségének díjazottjai
Simon Csilla Szent István Strandfürdő díja

Kiállítások helyszínei

2014. augusztus 29-október 14.
A Magyar Nemzeti Múzeum, Vármúzeuma, Rondella Galéria
Esztergom, Szent István tér 1.
Duna Múzeum
Esztergom, Kölcsey utca 2.
2014.november:
FOTÓHÓNAP 2014 keretében Budapesten kerül bemutatásra.

Támogatók

Támogatók:
Magyar Művészeti Akadémia
Nemzeti Kulturális Alap
Magyar Suzuki Rt
Szabó Ágnes és Kóbor Miklós magánszemélyek
Padlizsán Étterem, Esztergom

Díjfelajánlók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma – fődíj
Esztergomi Fotográfiai Biennále díj
Magyar Fotóművészek Szövetsége
Szent István Strandfürdő, Esztergom
Esztergom Város Önkormányzata